Molnár Flóra

Fotelforradalom 2.0

HTML doboz

 

Hot!

Gyurcsány Ferenc behisztizett

2013.09.13. 09:59 Molnár Flóra

Az elmúlt néhány napban Gyurcsány Ferenc kommunikációs stratégiát váltott és úgy döntött, hogy eljátssza a világ egyik leghálásabb és legkönnyebb szerepét: a mártír hőst. A magyar népmesék Legkisebb Királyfiát, akit kisemmiztek a kapzsi bátyjai az atyai örökségből, de amíg a nagyobb testvérek csúnyán elbuknak, addig ő legyőzi a gonosz, Hétfejű Orbánt és hősként megdicsőül. Ez csak mese habbal! Aki ezt benyelte, az tévúton jár és nyomatékosan kérem, hogy forduljon vissza, mert ez az út a pokolba vezet! Közismert tény, hogy Gyurcsány Ferenc szeret táncolni, ezúttal viszont az egész magyar baloldalt szeretné haláltáncba vinni.

Ez a csávó elqrta! Nem kicsit, nagyon. A legnagyobb hibát akkor követte el, amikor a saját, személyes, egyéni ambícióinak alá akarta rendelni az MSZP-t, le akarta tuszkolni egy alapvetően baloldali párt torkán a neoliberális, elfajzott, valóságtól elrugaszkodott elképzeléseit. 

A biztonság kedvéért 2010-ben még azért bejutott a Parlamentbe a szocialisták farvizén evezve. Miután meglett a mandátum, összeszedte a sátorfáját, majd kerített néhány hülyét maga mellé az MSZP-ből és alapított valami röhejes gittegyletet Demokratikus Koalíció néven. Miután alaposan kihasználta és elárulta a Magyar Szocialista Pártot, jobbnak látta menekülőre fogni és összedobott magának egy lightos szemétdombot, amin ő lehet a kiskakas és kényére-kedvére kukorékolhat. Gyurcsány egy politikai kalandor. Egy szoci-bőrbe bújt szociopata milliárdos, aki úgy használja, majd dobja el az embereket - beleértve saját párttársait is - mint mások a papírzsebkendőjüket.

Bár én személy szerint (A DK-s szakzsargon szerint "Gyurcsány-fóbiában" szenvedek.) egy túlmozgásos ripacsnak tartom az illetőt - mint mindenki más, aki egy kicsit is átlát a szitán - elismerem, hogy karizmatikus ember és hát tény: legyőzte Orbán Viktort is annak idején. Ez valóban nagy dolog, viszont nem szabad túlmisztifikálni! 

Na, de ugorjunk! Szóval mi a baj a Demokratikus Koalícióval?

Hogy még érthetőbbé tegyem az egészet, tegyünk egy kis kitérőt, evezzünk teljesen más vizekre! Fontos tisztázni, hogy a politika egy az egyben piacgazdasági alapokon működik. (Értékítéletet most nem kívánok megfogalmazni ezzel kapcsolatban.)

Vannak különféle társadalmi törésvonalak, amelyek mentén kialakulnak a mindenféle fogyasztói csoportok. A demokrácia ebben az esetben felfogható szabad versenyként. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag bárki alapíthat pártot. (Ha maradunk ennél a közgazdaságtani hasonlatnál, akkor a pártot értelmezhetjük vállalatként.) Ám fontos látni, hogy csak az a párt lesz versenyképes és sikeres, amely elég nagy fogyasztói csoportot tud megtalálni, megszólítani, minél több ember érdekeit tudja képviselni, érvényesíteni. Amelyik párt erre képtelen, az megmarad "egyszázalékos" törpének és előbb vagy utóbb, de inkább előbb eltűnik a történelem emésztőgödrében. A kicsik egyetlen túlélési esélye, ha szinergikusan beleolvadnak egy nagyobba vagy... berendezkednek parazita-életmódra, ám ez is csak ideig-óráig tartható fenn, mert a gazdatestnek egyszer úgyis elege lesz. 

A DK tipikusan egy ilyen "egyszázalékos" törpe parazita. Érdekérvényesítő képessége elhanyagolható, éppen ezért nincs is létjogosultsága a Parlamentbe kerülni. Ráadásul kiket képviselne? A választójoggal rendelkező magyar állampolgárok körülbelül egy százalékát. Ilyen teljesítménnyel be sem lehet jutni a Parlamentbe, főleg most, hogy  leépítették a választókörzetek számát, ergo kevesebb mandátumot lehet megszerezni.

Mindezekkel Gyurcsány is pontosan tisztában van, ezért behúzta a vészféket és elkezdett tárgyalni a szocialistákkal, hogy vigyék át a Parlament küszöbén őt és a hozzá közeli DK-s sleppjét a hátukon. Ez az igazi csapatjáték, ugye? A gyurcsányista megmondóemberek is csak arról feledkeznek meg, hogy a közösbe illik berakni valamit, majd a teljesítménnyel arányosan lehet onnan kivenni dolgokat. Az irreálisan magas elvárások nem igazán egyeztethetők össze a nulla munkával. Kedves DK-sok, kedves Ferenc, miattatok nem jöhetett létre az összefogás, ezért megkérlek benneteket, hogy ne háborogjatok és főleg ne mutogassatok az MSZP-re! Na nehogy már a befőtt akarja eltenni a nagymamát!

132 komment · 1 trackback

Címkék: összefogás MSZP Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció

A bejegyzés trackback címe:

https://molnarflora.blog.hu/api/trackback/id/tr505510257

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyurcsány Ferenc behisztizett 2013.09.13. 10:52:01

A gyurcsányista megmondóemberek csak arról feledkeznek meg, hogy a közösbe illik berakni valamit, majd a teljesítménnyel arányosan lehet onnan kivenni dolgokat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

E.Csaba 2013.09.14. 10:21:15

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem a kritikával van a baj, hanem azzal, hogy állításokat fogalmazott meg, ami mellé nem állított tényeket (például link formájában).
Ha pl. munkanélküliségről állít valaki valamit,illik hivatkozni a forrásra, hogy az olvasó is hozzáférjen.Itt van ilyen hivatkozás bármilyen állítás mellett?Nekem elkerülte a figyelmem.

Jaime Lannister 2013.09.14. 10:25:02

"A DK tipikusan egy ilyen "egyszázalékos" törpe parazita. Érdekérvényesítő képessége elhanyagolható, éppen ezért nincs is létjogosultsága a Parlamentbe kerülni."

...és akkor az 1%-os KDNP-nek milyen létjogosultsága van a Parlamentben?

DarthVader 2013.09.14. 10:25:46

Mi a fenének ír egy Gyurcsány-fóbiás hosszú posztot Gyurcsányról? Az, hogy Gyurcsány-fóbiás, egy mondatból kiderül, mert meg is mondja. Ahhoz fölösleges sokat irnia. Az meg nem derül ki belőle, hogy miért az. Akkor meg minek?

Amúgy még mindig nem értem, hogy miért van a szociknak 14%-a, és miért a DK-nak 2? Ami szar volt a régi MSZP-ben, az mind ott van az újban is. Emberek, módszerek, elvek. Ebből is látszik, hogy ez az ország reménytelenül elhülyült.

Netuddki. 2013.09.14. 10:26:56

Flórácska maszopos? Pedig ahogy indított azt hittem fideszes. Azok szoktak rettegni ennyire a gyurcsánytól, hogy egy egész posztot szentelnek neki. Persze, persze, tudom, nem sok különbség van a maszop és a fidesz között. Attól, hogy a maszoposok elegánsabban tudnak lopni még mindegyik tolvaj...

Csumpitáz Béla 2013.09.14. 10:27:40

A poszt színvonala és stílusa: 2alá
A poszt érdemi mondanivalója: 5*

Soha életemben nem szavaz/tam/ok a fideszre, ezért joggal mondhatom: az, hogy 2006-ban legyőzte Orbánt, az pont olyan érdem, mint ahogy Orbán nyert 2010-ben. Nem szólt másról, csak a hatalom mindenképpeni megtartásáról. Kezdve az áfa csökkentéssel /ami legalább akkora lyukat ütött a költségvetésen, mint az 1 kulcsos szja/, folytatva a gazdasági adatok 1. forduló utáni megjelenésével. Ő maga vallotta be Öszödön, hogy hazudott a hatalomért. És miután nyilvánosságra került a beszéd, volt pofája nem lemondani, hagyni, hogy szétverjék Budapestet és még 2,5 évig béna kacsaként hatalomba maradni. A 2/3 az ő bűne! Takarodjon végre el a politikából!!!

feketeesfeher 2013.09.14. 10:28:08

Ez az a blog, ahol azokat a higgadt elemző kommenteket kitörlik, amiknek a végkövetkeztetése nem tetszik a blog szerzőjének.
Mert vitázni azt nem akar a blogger.

Molnár Flóra · http://molnarflora.blog.hu 2013.09.14. 10:29:16

@E.Csaba: Jelezném, hogy ez egy blogbejegyzés, nem pedig szakdolgozat.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.14. 10:29:43

2010ben félre kellett volna állnia akár 5-10 évre is és utána visszatérni akkor talán, de csak TALÁN lett volna esélye még a magyar politikában, vagy ki kellett volna mennie az Eu parlamentbe, de "sajnos" ehhez nem volt elég bölcs, illetve belátó.

Gazz 2013.09.14. 10:33:18

Flóra, szerintem a blogod - stílusa, kifejezőképessége, nyelvezete - éretlen még az index címlaphoz. Olyan középiskolás diák színvonal. Ne haragudj, de ez nagyon átjön.

Gazz 2013.09.14. 10:33:18

Flóra, szerintem a blogod - stílusa, kifejezőképessége, nyelvezete - éretlen még az index címlaphoz. Olyan középiskolás diák színvonal. Ne haragudj, de ez nagyon átjön.

Netuddki. 2013.09.14. 10:33:24

@Csumpitáz Béla: Nem kisfácán! A 2/3 nem az lqró bűne! Ez azoknak a bűne akik az orbánra szavaztak mert elfelejtették milyen is valójában. Igen, 1998-2002 -ről beszélek. Akinek nem jött le abból a 4 évből, hogy nem szabad soha többé az orbán haveri körére szavazni azok most szégyellhetik magukat!

is 2013.09.14. 10:35:36

@poszt: "Bár én személy szerint (A DK-s szakzsargon szerint "Gyurcsány-fóbiában" szenvedek.) egy túlmozgásos ripacsnak tartom az illetőt"

Ha bárkit túlmozgásos ripacsnak tartasz, akkor fogadd el, hogy már nem vagy továbbá képes racionálisan értelmezni, amit csinál. Túl vagy rajta, onnantól nem érdemes bármit mondanod az illetőről, mert annak a relevanciája 0 lesz, és csak mitn a te pszichés önelemzésedet tudjuk olvasni. Ezalapján eléggé magyar vagy a szó Ady Endre-i értelmében. Remélem lesz még jobb is.

E.Csaba 2013.09.14. 10:36:43

@Molnár Flóra: Jogos.Meggyőztél, most már minden rendben az általad itt leírtakkal.Én kérek elnézést!

pajzsgenerátor 2013.09.14. 10:40:00

Ez egy becsületes, rendes iparosmunka volt Flóra. Megrendelő kiadta, lehet ütni Gyurcsányt. Politikailag rendben is van. Ha a fidesz bedarálta a jobb oldali pártokat, akkor a bal sem tehet másképp ugye? A végén még összezavarodik a vàlasztó.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.14. 10:40:06

Lásssuk csak ezt a szélhámos gyűrrcsányt: egyik volt szóvívője öngyilkos lett, a másik kazahsztánig. a harmadik kanadáig futott. ez az őrült Néró mit tervez még? nagy jövőt nem jósolok neki. valszeg követi majd palotásjancsit ez a paprikajancsi.

Molnár Flóra · http://molnarflora.blog.hu 2013.09.14. 10:43:16

@Gazz: Ne haragudj, de egyrészt szerencsére nem a te tiszted eldönteni, mi megy a címlapra. Másrészt elég gáz dolog, hogy idejössz és az egyetlen dolog, amibe belekötsz, az nem más, mint egy blogger stílusa. Ízlésről hülye, aki elkezd vitázni. De nyugodtan írj jobbat, ha tudsz! ;)

ephart 2013.09.14. 10:45:40

az országnak egy előrehozott választás lenne az érdeke.2014 a judeobolsi oldalnak már elment és megtakaríthatnánk egy rakat pénzt meg energiát

béla a görög (törölt) 2013.09.14. 10:46:24

"A kicsik egyetlen túlélési esélye, ha szinergikusan beleolvadnak egy nagyobba vagy... berendezkednek parazita-életmódra, ám ez is csak ideig-óráig tartható fenn,"

Az úgye megvan, hogy a nagy pártok (vállalatok) azok meg lassúak és rugalmatlanok a kicsik meg gyorsak, rugalmasak és meg akarnak nőni. És időnként megnőnek és megeszik a nagyot.

Ha már ilyen evolúciós vagy piaci hasonlatokkal jössz.

Tényleg Gyurcsány-fóbiás vagy. (Semmi baj én Orbántól hányok sugárban, csak én nem nézem, nem olvasom.)
Viszont nekem már csak emiatt megéri, hogy van ez az ember. Imádom ahogy a szart kavarja, imádom ahogy fosnak tőle. Szeretem nézni ahogy torzulnak tőle.

Molnár Flóra · http://molnarflora.blog.hu 2013.09.14. 10:48:24

@kovi1970: Oké, a kétharmad közvetlenül a választópolgárok felelőssége, hiszen ők húzták oda az X-et, ahova... És közvetve ki tehet a kétharmadról? 2010-ben miért szavazott ilyen indokolatlan mennyiségű ember a Fideszre? Hmmm?

Molnár Flóra · http://molnarflora.blog.hu 2013.09.14. 10:53:24

@SteveK: Elég nagy baj lenne, ha Orbán helyett (csak és kizárólag) Gyurcsány lenne az alternatíva! Én személy szerint egyiket sem bírom, ez olyan nagy hiba?

pajzsgenerátor 2013.09.14. 10:54:37

@béla a görög: Egyetértünk. Egy állítólag hazaáruló, hazudós, ripacstól fosik a jobb és ballldal. Köszönöm, kèrek még popcornt.

E.Csaba 2013.09.14. 10:58:16

@béla a görög: "Szeretem nézni ahogy torzulnak tőle. "
+1:-))))

Molnár Flóra · http://molnarflora.blog.hu 2013.09.14. 10:59:40

@pajzsgenerátor: Nem fosik tőle egyik oldal sem. Sőt! Jobboldali körökben kifejezetten szeretik Gyurcsányt. Nagyon jól jön ugyanis a bohóckodása a Fidesznek.

ursus artos 2013.09.14. 10:59:50

@SteveK: "Tisztában vagy azzal, hogy Orbán "Királysága" alatt több ember hagyta el Magyarországot mint 1956-ban? Miért? Mit gondolsz? "
Mert tulajdonképpen nincsenek határok, utazni és máshol munkát vállalni könnyű. A mai fiatalok egyre nagyobb része viszonylag jól beszél angolul, németül és mivel megteheti, így szerencsét próbál.
Nem orbánkirály miatt mennek az emberek külföldre, hanem a lehetőség miatt. Mert lehet menni.

vakapad 2013.09.14. 11:03:12

1./ Ha jól hallottam, az MSZP azt ajánlotta a DK-nak (Gyurcsány mondta, cáfolat még nem volt), hogy kap három nyerhetetlen körzetet, meg két listás helyet, de azok a listások a következők nem lehetnek: Gyurcsány, Vadai, Molnár Csaba, Varju László. Ebből következően a politikájuk nem kell, pláne a vezetőik, akik ezt a politikát a Parlamentben kifejthetnék, csak a szavazóik. Így aztán kezd nagyon érthetetlené válni "a közösbe illik belerakni valamit" mondat, főleg a nagymama szájából elhangozva, aki azért rakja el a befőttet, hogy megegye. A befőtt feladata a nagymama itteni szóvivője szerint a kuss.

2./ Közvélemény kutatás:

hvg.hu/itthon/20130911_Nezopont_az_MSZP_tabora_nott_Bajnaiek_kar

FIDESZ-KDNP: 33 %
MSZP: 12 %
Jobbik: 11 %
Együtt-PM 5 %
LMP: 4 %
DK: 2 %

Ebből az MSZP:DK arány 6:1. Gyurcsány 8:1-et kért, ami messze nem kapott meg. Mit hadovál itten a nagymama?

czjanos 2013.09.14. 11:05:16

Régen, amikor még lovaskocsik járták a főváros utcáit (idősebbek emlékezhetnek rá) a lovak szemeit két oldalon bőrből készült szemellenző takarta, hogy ne ijedjenek meg a mellettük feltűnő járművektől. Úgy látszik, hogy ez a szemellenző ma reneszánszát éli.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.09.14. 11:08:38

@pajzsgenerátor:

Hazudós volt, és már nem az. Elkúrta de már nem tenné. Majd beledöglött, hogy kormányozzon, de most bele is döglik.

vakapad 2013.09.14. 11:12:07

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

A hazudósságot meg az elkúrást Gyurcsánytól tetszett hallani, ugyebár. Aki hazudós.

Logikából hányszor tetszett osztályt ismételni?

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.09.14. 11:14:17

@Zakk: utólag már azt mondom, bár lett volna időközi választás 2006-ban. Akkor a fideszre borult volna a világválság, aztán most nem lehetne föcsögni az IMF hitel miatt, mert vagy ők is felvették volna, vagy eladják az országot az oroszoknak/kínaiaknak, vagy bebuknak, és 2010-ben a jobbik jön (bár akkor már albánia szintjén lennénk).
Persze ezt a Fidesz nagyon jól átlátta, még tapsoltak is, hogy Bajnai meg Gyurcsány elviszi a balhét és lesz kire mutogatni.

Amúgy meg biztosan a baloldal győz, mivel mérsékelt jobboldali párt ma Magyarországon nincs.

vakapad 2013.09.14. 11:16:28

@Molnár Flóra:

Hogy kiket utál az ember, mint a kukoricagölödint, az magánügy. Sőt, hülyeségeket is lehet írni ("a hülyeség állampolgári jog", mint tudjuk).

Szóval probléma egy szál se.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.09.14. 11:16:43

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: OV is hazudott, amikor azt mondta, hogy aki nem lép vissza a MANYUP-ból az sose kap nyugdíjat. Elkúrták a MANYUP pénzt, elkúrták a MOL részvény vásárlást, csak persze ők nem voltak olyan hülyék, hogy beismerjék. De ha neked csak akkor hazudik meg kúr el valamit valaki amikor azt kimondja, hát... boldog ember lehetsz :)

tisztapista 2013.09.14. 11:21:43

@Peter Schunk: "...és akkor az 1%-os KDNP-nek milyen létjogosultsága van a Parlamentben?"

Brilliáns kérdés! Ugyanakkora mint bármilyen 1% alatti parazitának: ha a gazdapárt beviszi a parlamentbe, akkor bent vannak.

Mesterházy éppen most jelentette be, hogy nem hajlandó a DK parazitát bevinni az MSZP hátán a parlamentbe.

huhhhu 2013.09.14. 11:25:55

@zsobal: tökéletesen egyetértek. Egy pici változtatással

"Ön a Fidesz vagy a Jobbik frakciójához tartozik az MSZP-ben?"

Szerintem tökmindegy, mert egykutya. A blogolónak egyértelműen elgurult a gyógyszere, vagy egyszerűen csak fosnak.

vakapad 2013.09.14. 11:25:59

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]:

Gyurcsány sohasem "ismert be" semmit. A beszédet a frakciónak mondta megrendszabályozási célból. A túlzásai, a hazugságai és a stílusa is kizárólag belső használatra készült. Sikeres is volt. Megszavazták neki a nyári megszorításokat is, meg a reformkezdeményeket is. Az MSZP(!) frakció.

béla a görög (törölt) 2013.09.14. 11:30:06

@Molnár Flóra: Dehogynem fosnak. Felkavarja az állóvízet az ideológiai maszlagot.
Valamit nem értesz. A politikát nem egymásnak játszák a pártok, hanem a választoknak.
És ebben Gyurcsány nagyon jó! :) Mert közvetlen.
Ez az amit a nagyok sosem fognak tudni.
A jobboldal ebből a szempontból lényegtelen.

vakapad 2013.09.14. 11:33:42

@tisztapista:

Helyes. A nyugatos, kapitalista, EU barát politikára nincs vevő. Marad az "egyre kevesebb pénzt osztunk el, de azt egyre célzottabban", meg a "rezsicsökkentés is jöhet, ha azt mi csináljuk" közötti választás.

Hajrá Magyarország.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.14. 11:41:35

Ideje lenne már, ha Magyarországon is az okos, tisztességes emberek gyakrabban hallatnák hangukat, hogy az ilyen Györcsány-félék kevesebb teret kapjanak.

2013.09.14. 11:43:22

A következő választások - tekintettel az új választási törvényekre - a politikai és ezzel párhuzamosan a gazdasági túlélésről szólnak.
Minden szereplő nagyon jól tudja, hogy azt a vagyont melyet összegründoltak, politikai hatalom nélkül nagyon nehéz lesz megtartani. Aki kiesik ebből, az így vagy úgy, de veszíteni fog. Ismerjük a holló mondást, de aki már nem lesz holló, arra hamar meglesz a kilövési engedély.
Most mindenki azért teper, nehogy kikerüljön, mert tudja, hogy az a vég.
Nem véletlenül nincs ellenzéki összefogás. Senki nem írja alá a saját halálos ítéletét.

Az ország érdeke pedig az utolsó szempont, mint eddig mindig.

Nos kedves posztoló - ezért a hiszti.

Szerintem.

Egy igaz ember 2013.09.14. 11:44:25

@Fahey: A hozzászólásod tipikus kettősmércéjű emberkét juttat eszembe. Csak egy példa:
GYF nőket meglehetősen lebecsülő, öregecskedőfeleségcserélő hozzászólását a párttársain rögtön mentegették
index.hu/belfold/noi1014r/
www.nol.hu/archivum/archiv-332916?ref=sso

Most viszont Illés Zoltán tett egy arrogáns beszólást, amit az ellenzéki képviselőnők, köztük a Gyurcsánybarát Vadai Ágnes is mélyen elítélt:
mandiner.hu/cikk/20130912_ellenzeki_kepviselonok_tiltakoztak_illes_szavai_miatt

Megjegyzem, engem leginkább Kunhalmi hozzászólása döbbentett meg. Egy Bridget Jones-t juttatott eszembe kőbunkó fokon.

PiszkosFreddy 2013.09.14. 11:45:00

"alapvetően baloldali párt"
Ki? Az MSZP ?
Innentől már a többi része az egésznek hiteltelen volt,de jót mulattam a sok zagyvaságon.
Sztem a blogíró belterjes beszélgetésekből szerzi az információit,és a világnézetét.

profilo 2013.09.14. 11:45:58

@béla a görög:

A posztolónak pedig igaza van ebben.Gyurcsány a Fidesz legjobb kampányaktivistája.

pucros 2013.09.14. 11:46:07

Ez egy vacak iskolai dolgozat szintű írás, ami nem jelenti, hogy ne lehetne igaza. Gyurcsány egy zseni, akiben nem az a furcsa, hogy őrültként viselkedik, hanem az, hogy bár néha túl őszinte, mégsem lehet benne bízni. De a lényeg szempontjából inkább az a gond, hogy rég meg van karaktergyilkolva, egy politikai hulla. Tehát amikor cselekszik, akkor meg egy politikai zombi. Ijesztő.

Egy igaz ember 2013.09.14. 11:46:33

@Sinistroll: Neked is igazad van, de ettől még miért kell a beírót mocskolnod? Olvasd el más blogjait is. Szerintem nagyon találóak, akár az is, amit a Fideszről írt.

Drehás 2013.09.14. 11:48:23

Nincs még egy olyan magyar politikus, akit ennyire ütnének, ennyire lesajnálnának, és akivel ennyit foglalkoznának. Gyurcsány egy ideje uralja a médiát! Minden vele foglalkozó írás erősíti őt, erősíti a DK ismertségét.

Mondhatnak bármit a Flórák, és az átkozódó, mocskolódó jobberek, ettől Gyurcsány nem lesz kevésbé elfogadott, hiszen az őt támogatók nem a Flórák és jobberek köréből kerülnek ki, egyre szaporodóbb számban.

A választások előtt A DK és annak elnöke nagyon is kívánatos lehet az Orbánt leváltani szándékozó politikai csoportosulások számára.

A közvélemény-kutatási eredmények nem sokat számítanak 7-8 hónappal a választások előtt.

Egy igaz ember 2013.09.14. 11:49:38

@magándemokrata: 14% Gyurcsánynak?
Ajánlok egy fogadást: minden egyes százalék után fizetek egy sört neked, amivel többet ér el a pártja egy országos listán és te is fizetsz nekem annyit, ahány százalékkal kevesebbet kap. Bevállalod?

balfék 2013.09.14. 11:51:45

@Molnár Flóra: De hát mibe kössön bele, ha , amit leírtál se tartalmaz semmit fröcsögésen kívül, minden konkrétumtól mentesen.

Szúnyog 2013.09.14. 11:52:06

@Molnár Flóra: az, hogy egy kalap szar, amit csinálsz az nem ízlés dolga. Nem hogy szakdolgozatnak, házi feladatnak is gyenge. És akkor még jössz ezzel az ízlésről nem vitatkozunk közhellyel. Brrrrrr. Mars vissza valami iskolába!

Egy igaz ember 2013.09.14. 11:57:09

@E.Csaba: Flóra bevállalja, hogy az írásához magadfajta kommentelők a maguk kis primitivitásával is névtelenül hozzászólhatnak.
Ugyanezt a liberális-demokrata Szabó Timikénél vagy Erőss Gáborkánál nem lehet megtenni. Ők nem szeretik az ellenvéleményeket.

béla a görög (törölt) 2013.09.14. 12:01:17

@profilo: A posztolónak abban van igaza, hogy Gyurcsány megosztja a baloldalt. De Gyurcsány miatt egyetlen épeszű ember sem fog a Fideszre szavazni. Sem a jobboldalra. Épeszű ember számol és nem hisz.

profilo 2013.09.14. 12:02:26

@balfék:

A fröcsögés az amit a posztoló kap tőletek.
Megértem az indulatokat,hisz bálványotok szobra ledőlt és nincs olyan földi erő mely feltámaszthatná.
Kétségbeesésetek,a düh,ami a tehetetlenségből és a reménytelenségből fakad érthető.
Jellemzően a tudatlanság és az élettapasztalat hiánya volt az ami titeket Ferenc mellé állított,és a szégyenérzet,a csalódás tart vissza benneteket attól hogy elforduljatok minden idők egyik legrosszabb magyar politikusától.

Mély levegő...és menni fog.

Egy igaz ember 2013.09.14. 12:04:30

@SteveK: A gondolatmenetedet követve akkor te visszasírod Ceausescut is, hiszen az ő uralma alatt jóval kevesebb ember hagyta el Romániát mint most. Amúgy a cikkben kétszer van leírva Orbán neve és egyszer sem azért, hogy dicsőítsék.

profilo 2013.09.14. 12:06:37

@béla a görög:

Igen...

Épeszű ember nem szavaz olyan pártra és olyan összefogásra amely soraiban tudhatja Ferenc barátunkat.
Ezzel a kiegészítéssel igaz az amit írtál!

balfék 2013.09.14. 12:07:16

@profilo: Na milyen fröcsögést kapott tőlem ? Idézz!

CauseNoFuckGiven · http://sexysfwgirls.com 2013.09.14. 12:07:50

Internetes marketing, nem HIYP, nem kattingatás! YouTube, Weboldalas módszerek egyszerű magyarázása: penztazinternetrol.blogspot.com

bekerült 2013.09.14. 12:09:58

Na el lehet mondani, hogy bolond lyukból bolond szél fúj ! A blogírónak az a baja, hogy még a tényeket sem tudja sorba szedni. Lehet, hogy Gyurcsányfóbiás, de az biztos, hogy annyit se lát a politikában, mint a vak a sötétben. Még a végén megállapítja, hogy Gyurcsány a hibás az összefogás elmaradásáért, ami ugye létrejött ugyan az Együtt2014-PM és az MSZP között és ezzel be is fejezték, de azért mégis a Gyurcsány a hibás ! Meg a nagy lótusz faktusz, kedves Flóra ! A vágyálmaidat szeretnéd csak közölni legfeljebb, de ma nincs ember, aki ezt a dumát még bevenné az országban. Az az igazság, hogy megint összejött egy jó kis mutyi és semmi több. ebből ki akarják hagyni Gyurcsányt , de a szavazói kellenének. Le kell hát nyúlni akit csak lehet és most ebbe szálltál te is be ezerrel. Megnyugtatlak, hogy nem fog sikerülni, mert már túlságosan ismernek benneteket az emberek. Minél jobban erőlködtök, annál inkább. Nincs semmi gond, csak a hitelesség és a tisztesség hiányzik belőletek. A többi stimmel !

Egy igaz ember 2013.09.14. 12:12:20

@vakapad: Van frissebb is. Igaz, hogy ennek a KDNP örül:
kdnp.hu/news/verhetetlen-fidesz%E2%80%93kdnp
Itt már csak 4:1 az MSZP:DK arány

profilo 2013.09.14. 12:12:27

Nem tőled!
Tőletek...a Gyurcsány-Fan Club tagjaitól.

:)

béla a görög (törölt) 2013.09.14. 12:16:31

@profilo: "Ezzel a kiegészítéssel igaz az amit írtál!"
Nem pajtás, ez a te kiegészítésed mert szeretnéd így látni. De nem.
Maradj a saját oldaladon és ne szólj bele abba amihez nincs közöd. :) Te leraktad a voksod valami mellett onnantól téged már nem érint a dolog. Izgulj csak Ferenc miatt és utálkozz! :)

balfék 2013.09.14. 12:21:35

@profilo: Én nem vagyok semmilyen fan club tagja. A bálványimádók közt se keress! Én nagyon sok MSZPst ismerek testközelből. Mindig is rájuk szavaztam , de 2010 után megfogadtam soha többet. A DK még sehol nem volt. Ami az élettapasztalatot illeti 60 évesen már tarthatom magam enyhén tapasztalnak.

profilo 2013.09.14. 12:25:57

@béla a görög:

Nem én szeretném így látni,hanem ez egyszerűen így van.

:)

Abban viszont igazad van,hogy izgulok Ferenc miatt.Torgyán Józsi bácsi kényszerű visszavonulása után féltem,hogy nem lesz,nem jön olyan tehetség aki a politikai bohóc posztját betölthetné.
És ekkor megjelent Ferenc!Felhőtlen jókedv és szórakozás volt minden mozdulata,minden mondata.
Bizony hiányozna ha nem lenne..,

CauseNoFuckGiven · http://sexysfwgirls.com 2013.09.14. 12:26:56

Internetes marketing, nem HIYP, nem kattingatás! YouTube, Weboldalas módszerek egyszerű magyarázása: penztazinternetrol.blogspot.com

magándemokrata 2013.09.14. 12:27:16

@Egy igaz ember: A 14% egy felmérés, de vállalom! Sőt a Bajnai, Mesterházy, Gyurcsány hármasból Gyurcsány fogja kapni a legtöbb szavazatot. Ha külön indulnak! Azért én még hiszek az összefogásban! :)

balfék 2013.09.14. 12:28:05

@profilo: állítom egy interjút sem láttál vele!

Egy igaz ember 2013.09.14. 12:29:04

@Drehás: Nézd, fanatikus őrültek mindig is voltak. Ha Hitler vagy Szálasi 1946-ban indulhatott volna a választásokon, szemernyi kétségem sincs, hogy bekerül a saját országa törvényhozásába.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2013.09.14. 12:30:01

Egyetértek én is az írással. A DK alaphazugsága az, hogy baloldaliságnak hazudja a neoliberalizmust és ez a hazugság Anthony Giddenstől ered.

profilo 2013.09.14. 12:32:43

@balfék:

Ne haragudj,de ezek nem tudok olyat írni,amivel ne sértenélek,ne bántanálak meg.
No tessék!Mit mondtam...

:)

profilo 2013.09.14. 12:37:17

@balfék:

Ó dehogynem!

Például az a bizonyos emlékezetes CNN interjú megvan?
Keressek neked még ilyen vicceseket?

Ad Dio 2013.09.14. 12:47:07

@Giedi:

Bevallom töredelmesen, ez egy hamisított álhír :-D. De simán elférne a Hírcsárdán.

balfék 2013.09.14. 12:53:18

@profilo: "..jellemzően a tudatlanság és az élettapasztalat hiánya volt az ami titeket Ferenc mellé állított.."

Ad Dio 2013.09.14. 13:00:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Szerintem meg soha egy pillanatra sem derült ki hogy milyen államférfi is lehet ez az ember. "Ötletei" voltak, azok pedig általában a liberális piacgazdaság mainstreamjébe vágtak, de ezeket az ötleteit nemigen volt képes kibontani. A miniszterelnöksége abszolut alá volt vetve annak, hogy a pozícióját az utolsó pillnatig megvédje. Ez alapvetően rossz jel arra nézve hogy milyen államférfi is lehetett volna. A nagy államférfiaknál mindig a feladat az első, és a pozíció a feladathoz kell.

De ez lennevóna.

Egy számomra egyértelmű: politikusként csapnivalónak bizonyult. Egyfelől a kampányban felvázolt miniszterelnöki szerepe olyan isssszonyat messze esett a valóságban szándékolt lépéseitől, hogy abba akkor is bele kell bukni, ha nincs egyéb botrány. Ráadásképpen az önkormányzati választások ELŐTT bedobja az öszödi böszmeséget, majd még 3 éven át táncol az ország előtt úgy, hogy közben magát és a delegáló pártját olyan helyzetbe hozza, ahonnan gyakorlatilag nincs felállás. GYF egyetlen erénye az, hogy nem ijed meg az árnyékától. Gyakorlatilag egy "erős" ember. De ez nagyon kevés...

nem várt fordulat 2013.09.14. 13:07:12

"A legnagyobb hibát akkor követte el, amikor a saját, személyes, egyéni ambícióinak alá akarta rendelni az MSZP-t, le akarta tuszkolni egy alapvetően baloldali párt torkán a neoliberális, elfajzott, valóságtól elrugaszkodott elképzeléseit. "

Ez nagyon nem így van.
Ha láttad volna a héten az Olgával lezajlott interjút, akkor tudnád, hogy az ég világon semmiféle ambíciói nincsenek.

A javaslatukban az állt, hogy a 2. listát helyet szeretnék a DK elnökének, aki tény és való jelen pillanatban ő. Amennyiben ez nem felel meg az MSZP-nek, akkor várják az MSZP javaslatát.

Mind a 7. vagy nem is tudom hány pont végén ez állt. Nem válaszoltak neki. Azt is megemlítette az interjúban, hogy amennyiben kell, választanak új elnököt. Tehát miután egyértelművé tette, hogy nincsenek miniszterelnöki ambíciói (nem is lett volna reális), azt is nyilvánvalóva tette, hogy ha ő az összefogás gátja, hajlandó változtatni a felálláson.

Egyéb iránt nem ő árulta el az MSZP-t, hanem az MSZP őt.

Nagyon sok embernek volt szimpatikus az az elképzelés, ami köré ő építeni akarta volna a reformer politikáját.

Ez még középiskolai dolgozatnak is gyenge lenne.

SteveK 2013.09.14. 13:11:50

@Egy igaz ember: Mondok neked valamit, nem tudom hány éves vagy és emlékszel e rá, de meg a Kommunisták sem loptak annyit mint Orbán és bandája!

Ad Dio 2013.09.14. 13:12:39

@Drehás:

"Nincs még egy olyan magyar politikus, akit ennyire ütnének, ennyire lesajnálnának, és akivel ennyit foglalkoznának. Gyurcsány egy ideje uralja a médiát! Minden vele foglalkozó írás erősíti őt, erősíti a DK ismertségét. "

Mert ez a Fidesz érdeke :-))). GYF jelnleg a jobboldali tábort egységbe forrasztja, a baloldalt viszont megosztja. Minél jobban felszítja az indulatokat, annál jobb a fidesz szempontjából, mivel csökken az átszavazási hajlandóság.

GYF jelenleg a jobboldal legtutibb kampányembere: ráadásu nem kerül egy fillérbe sem :-D.

balfék 2013.09.14. 13:12:42

@Ad Dio: Én mintha emlékeznék egy bizalmi szavazásra is az Országgyűlésben? Akkor miért nem rúgták ki? Többször felvetette pártjában is a lemondását, de rábeszélték, hogy maradjon. Ha minden marasztalás ellenére lemond , akkor az áruló bélyegét sütötték volna rá.

Ad Dio 2013.09.14. 13:13:46

@karacsi_maci:

"Ha láttad volna a héten az Olgával lezajlott interjút, akkor tudnád, hogy az ég világon semmiféle ambíciói nincsenek. "

:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

balfék 2013.09.14. 13:14:19

@Ad Dio: És erre a magukat igazi liberálisnak és baloldalinak hazudók is rákapnak , mint tyúk a takonyra!

SteveK 2013.09.14. 13:16:40

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: Orbán meg egy volt KISZ titkár és rendőrségi besúgó. Miről beszelsz Te? Nem arról van itt szó, hogy Gyurcsány váltsa le Orbánt. Egyiknek sincsen joga a vezetésre, de ha más választás nem volna, meg Gyurcsány is jobb mint Orbán és bandája!

Ad Dio 2013.09.14. 13:17:15

@balfék:

A bizalmi szavazás valójában egy zsarolás volt. Akkor lépte meg, amikorra az SZDSZ már haldokolt, az MSZP meg egy nagyon durva bukással nézett szembe.

Fletó nem kellett szerintem senkinek addigra, csak úgy vélték, hogy ha buki, nem tudnak még egy közös jelöltet megnevezni, és akkor előrehozott van. Ezt meg a vesztes pozícióból nem akarták bevállalni. A sanyarú kormányzás is jobb (anyagilag), mint a bukás.

Ad Dio 2013.09.14. 13:19:17

@balfék:

Ez így működik. Ahogy valaki felvetette, hallgatni kellene róla sűrűn. Aztán 2014 után meg elfelejteni.

SteveK 2013.09.14. 13:20:28

@ursus artos: Na ne mond! Szerinted egy szak képzett fiatal azért hagyja el az országjatt egy mosogató állasért kulfoldon, mert "lehet" és "szerencsét" akar próbálni?

SteveK 2013.09.14. 13:29:40

@Molnár Flóra: En feltételesen írtam, hogy ha más választás nem volna, meg Gyurcsány is jobb lenne. Természetesen, én egy olyan embert szeretnek az ország élén látni aki önzetlen, becsületes és az ország, a nép érdekei vannak szeme előtt, és nem a saját és családja, haverjainak zsebere dolgozik mint Orbán, aki egy szar KISZ titkár és rendőrségi besúgó volt, de a sok birka magyarnak köszönve meg mindig bitorolja a hatalmat! Eljön az idő amikor a nép felébred az ámításokból és tesz ellene mint mi tettünk 1956-ban.

nem várt fordulat 2013.09.14. 13:35:36

@Ad Dio: pontosítok, az összefogással kapcsolatban. hülye azért én sem vagyok, de az a beszéd elég világos volt. nézd meg ha kihagytad volna.

www.atv.hu/videok/video-20130910-gy

Ad Dio 2013.09.14. 13:41:08

@karacsi_maci:

Beszélni lehet bármit. GYF nem másodhegedűs fajta. Bármit is mond, a célja megint a miniszterelnöki szék.

balfék 2013.09.14. 13:53:45

@Ad Dio: Milyen jó , hogy te minden jobban tudsz , mint GyF. maga.

monddazigazatmar 2013.09.14. 13:56:55

@SteveK: Nagyfater! Te lófaszt nem tettél 56-ban. És megüthet a guta, de a többség még mindig az Orbánt akarja.

Ad Dio 2013.09.14. 13:58:44

@balfék:

Ez a véleményem. Tévedhetek, nem ez lenne az első. Viszont azt gondolom ez esetben a képlet olyan tiszta, hogy az még az én felfogóépességemet sem haladja meg :-D. GYF meg politikus. A politikus hazugsága a mozgó szájról ismerhető fel.

Nem véletlen nem engedik vissza az MSZP-be még szövetségesként sem. Seperc alatt leuralná MA-t.

balfék 2013.09.14. 14:02:25

@Ad Dio: Miért te hallottál róla, hogy visszamenne? Egyébként meg milyen pártvezér az , akit le lehet uralni egy politikai hullának?

Drehás 2013.09.14. 14:20:43

@Ad Dio: Egyszer már vigyorogva mondta a nemzet felett lebegő fidesz vezér, hogy Gyurcsány nekik egy lottó ötös. Oszt mi is lett akkor a vége???

Láttad Orbán arcát, amikor Gyurcsány odament hozzá a Parlament üléstermében, és odatolta neki a két cd-t? A testbeszéde, és a motyogása:menjen innen,menjen innen..... nem azt mutatták, hogy nem tartana Gyurcsánytól. Gyurcsány az összefogásért harcol, és ha az összejön, akkor Orbán megy. Ettől fél a despota.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.09.14. 15:36:48

@Drehás: azt a videót hol lehet elérni,pláne hanggal? én megnézném.

@poszt: gyenge és hazug. az mszp hatalmi ambíciója és butasága messze földön híres és ezt valahogy kihagyja. nekik az ún. baloldaliság egyedül arra szolgál, hogy az mszpmp-s idők után valami ideológia mégis a parlamentbe vigye őket. plusz a nyugatosság, azt is erre használták. ráadásul tele van zsigeri rosszindulattal a szerző

SteveK 2013.09.14. 17:31:35

@monddazigazatmar: Te honnan tudnád, hogy én mit vagy mit nem csináltam 1956-ban, amikor meg az apad f....ba voltál! És én leszarom, hogy Te, és hozzad hasonló hülyék az Orbánra szavaznak. Én 56-utan elhagytam az országot és azóta sem élek Magyarországon. Majd jön az idő amikor felébredsz, de már késő lesz!

Ad Dio 2013.09.14. 17:40:08

@Drehás:

GYF nem az egységért harcol, hanem a politikai hatalomért.

Lilla50 2013.09.15. 08:28:29

www.xxszazadintezet.hu/rendezvenyek/mit_kezdjunk_vele_kadar_janos/gero_andras_eloadasa.html

""A kommunizmus önmagát nem vallásnak, hanem tudománynak tekintette. Alapvetően különbözött tehát az európai kultúra addig megszokott és tömegesen érvényesülő megváltást ígérő áramlatától – nevezetesen a kereszténység különféle vállfajaitól -, hiszen nem hitként fogalmazta meg önmagát, hanem a hitnek akart intellektuális igazolást nyújtani. Nem véletlen, hogy a kommunizmus által uralt országokban intézményessé vált diszciplínaként fogalmazták meg a tudományos szocializmus, illetve a tudományos kommunizmus kitételeket. Léteztek ilyen tanszékek, létezett egyetemi oktatás és vizsgaanyag, léteztek kutatóintézetek, létezett könyvkiadás.
A kommunizmus intellektuális ereje abból adódott, hogy megpróbálta önmagát a történelem "megoldásaként" definiálni; úgy vélte, hogy egyfajta filozófiai levezetés nyomán ő az, amelyik az emberiség összes pozitív energiáját, etikailag igazolható kívánalmát valóra tudja váltani. Az intellektuális értelemben komolyan vehető tudományosság fundamentumát egy igen jelentős filozófus, Marx Károly tanai képezték, aki a hegeli gondolat nyomán úgy vélte, hogy az iparosodott társadalmak munkásosztálya képében a világszellem visszatalál önmagához, s ezáltal a munkásosztály válik képessé az emberiség világi megváltójának szerepére.""

A Horthy korszak Bethlen-i időszaka iránt is van nosztalgia, hiszen akkor még volt jogbiztonság, volt valamennyi gyarapodás és stabil pénz. S persze a 60-as évek közepétől a 80-as évek közepéig-végéig tartó időszak iránt is létezik egyfajta pozitív beállítottság.
Az emberek nem a diktátorok iránt éreznek vonzalmat. Szálasinak és Rákosinak semmifajta pozitív emlékezete nem lelhető fel a magyarok agyában, lelkében. Azért, mert hozzájuk csak a szenvedés kötődött. Az emberek a saját élhető életüket szeretik. Ehhez képest a diktátorok múló jelenségek. ""
ha ezt megértetted--akkor mehet a dolog tovább

Most az mszp kilött egy db (E14) szembenálló ellenfelet a választási törvény okán aláírást gyűjteni szándékozók közül --mai tudásunk szerint maradt még legalább 7 a dk-n kívül.
Miért is akkor ez az epés hang?

SteveK 2013.09.16. 07:32:03

@Kara kán: mi a hazugság? Birkakbol van elég Magyarországon!

Gazz 2013.09.16. 09:32:53

@Molnár Flóra: Szia Flóra! Nem haragszom, sőt teljesen nyugodt vagyok. Egy kis idő múlva ha már írtál egy rakás blogbejegyzést, és visszaolvasod ezt, egyet fogsz érteni velem.
Szívélyes üdvözlettel

Gazz

Molnár Flóra · http://molnarflora.blog.hu 2013.09.16. 11:44:08

@Gazz: Tán Gyurcsány Ferenc tetszik lenni személyesen? :)

Gazz 2013.09.16. 11:48:03

@Molnár Flóra: Ez még viccnek is rossz. :-)

Aligurak 2013.09.22. 20:40:20

Kedves Flóra! Önnek igaza van.Gyurcsány a hibás.Ha nem fúrja be magát,mint egy parazita az MSZP-be,akkor 2006-ban a Fidesz megnyeri a választásokat,és megy minden békésen a maga útján.Négy évig én lopok,négy évig te lopsz.De Gyurcsány egy politikai kalandor,és volt pofája azt mondani a frakciónak,hogy hölgyeim és uraim,ezentúl az energiájukat a különböző székekbe kapaszkodás helyett az ország kormányzására kell felhasználni.Aztán nyilvánosságra hozta a Beszédet,hogy Orbánnak kétharmada legyen,és tényleg véget érjen az én lopok,te lopsz.Véget is ért.De 2014-től a feddhetetlen MSZP,megtisztulva a bűntől,patyolattiszta,huszonéve a parlamentben ülő képviselőivel úgy fog kormányozni,ahogy még soha......:)Ha-ha.(Bocs,de ez a blogbejegyzés selmeciszsigóshoppálos.)
süti beállítások módosítása